Üzenetküldés

Az EUROTEAM STÚDIÓ Nyelviskola és Vizsgahely szakmai bemutatása

Stúdiónk 1992 óta működik a magyar felnőttképzés élvonalában.

Nyilvántartásba vételi számunk: B/2020/000610, E/2020/000103.

Intézményünk minőségpolitikájának legfontosabb alapelve a minőségi oktatás. Ennek szellemében az Euroteam Stúdió 1994 óta tagja a Felnőttképzők Szövetségének és rendelkezik annak minősítésével, illetve 2014-től bevezettük az FVSZ új, akkreditált Minőségirányítási Rendszerét. 2002-től 2014-ig akkreditált intézményként működtünk, a jelenleg hatályos jogszabályok szerint pedig engedélyezett felnőttképzési intézményként végezzük tevékenységünket.

Fennállásunk óta számos oktatási pályázatban vettünk és veszünk részt, így álláskeresők nyelvi és informatikai képzése, közalkalmazottak illetve köztisztviselők átképzése, 2013-ban a „Tudásod a jövőd” TÁMOP 2.1.2. programban indítottunk országszerte nyelvi és informatikai tanfolyamokat, 2014/2015-ben az OFA Nkft. „Diplomamentő” programjának keretén belül folytak nyelvi képzéseink. 2017 elejétől a „Ginop 6.1.2.-Digitális szakadék csökkentése” kiemelt projekt keretében országosan több helyszínen tartottunk informatikai tanfolyamokat, 2019-ben pedig folytatódott a „Diplomamentő II.” program.

Nyelviskolánk egyik legnagyobb vonzereje, hogy székhelyünk és egyben oktatási helyszínünk Budapest központjában, a Belvárosban, jól megközelíthető helyen található.

Intézményünk elsősorban nyelvi és informatikai képzéseket végez, melyek közül nyelvi képzéseink a legtöbb esetben államilag elismert nyelvvizsgával zárulnak. Minőségi munkánknak köszönhetően, képzésenként 80-95% közötti a sikeres nyelvvizsgák aránya.

A közelmúltban lezárult képzéseink közül, az OFA Diplomamentő programjának keretében képzettek 92%-a tett sikeres B2 szintű angol nyelvvizsgát, mely az egész Diplomamentő program tekintetében a legjobb eredménynek számít.

Iskolánk 29 éves tapasztalattal rendelkezik a foglalkoztatást segítő, támogatott képzések lebonyolításában, ezirányú tapasztalatunknak tudható be, hogy képzéseinken a lemorzsolódási arány összességében elenyésző.

Fent részletezett támogatott, pályázati megrendeléseken túl, iskolánk vállalati megrendeléséket is teljesít, céges oktatást folytatunk több helyszínen. Ehhez a tananyagot úgy állítjuk össze, hogy kifejezett hangsúlyt kap az a kommunikációs nyelvtudás, amely szükséges és elvárt a nemzetközi cégek irodáiban.

A lakossági igényeket is igyekszünk kielégíteni, kiscsoportokban általános és vizsgafelkészítő képzéseket  indítunk.

Vizsgáztatás

Nyelviskolánk kiemelt vizsgahelye a veszprémi Pannon Egyetem PANNON Nyelvvizsga Központjának valamint vizsgákat szervezünk az ELTE ITK ORIGÓ nyelvvizsgarendszerében is. Büszkék vagyunk arra, hogy a Pannon Vizsgahelyek közül, országos viszonylatban is egy-egy vizsgaidőszakban nálunk van a legtöbb vizsgázó.